Autonómia és a barom tömeg

Mindenféle – erdélyi – népek elindítanak időnként egy-egy zavarosan megfogalmazott fészbuk-oldalt úgymond Erdély autonómiájának ügyét szolgálandó.

Van román, magyar, angol, vegyes és mindenféle nyelvű. Alapjában két bajom van ezekkel:
1. zavaros ideológia plusz kezdetleges, primitív kivitelezés
2. magukhoz vonzzák a totál hülye nacionalista szélsőségeket mindkét (értsd: román és magyar) oldalról

A fenti második pontból kifolyólag aztán jönnek a végnélküli kommentek (hozzászólások), amelyekben a lelkes nacionálidióták elbeszélnek egymás mellett vagy anyázva odamondogatnak egymásnak.

Személy szerint én régesrég az erdélyi autonómia híve vagyok: már akkor írtam róla, amikor a mai Facebook-os nemzedék még hátulgombolósban járt és azt se tudta mi fán terem a politika. (Nem mintha ma tudná…) Aki nem hiszi járjon utána – és ha van türelme, olvassa el a főoldalon jobboldalt belinkelt 2000-ben írott tanulmányt az erdélyiről és világhálóról.

Hogy a románok miféle hülyeségeket hordanak össze egy efféle oldalon, annak részletes elemzését meghagynám egy értelmes román bloggernek. (Önkéntes jelentkező egy vendég-cikk megírására?) Természetesen, a fő leitmotív az egységes nemzetállam védelmezése, a románellenes hazafiatlan magatartás leleplezése és az erdélyi magyarság ráébresztése a valóságra, miszerint ők valójában románok.

Őszintén szólva, nem nagyon lepnek meg azok a reakciók. Logikailag most erre az következne, hogy ezzel szemben viszont meglepnek a magyar kommentek. Ám az az igazság, hogy nem lepnek meg. Inkább bosszantanak… A butaság és a műveletlenség, persze, minden nyelven bosszant és gyakran dühbe is gurulok emiatt.

Nézzünk néhány jellemző esetet, amikor esztelen, magyarul hozzászóló egyedek csupa lelkesedésből elbaltázzák az esélyét is az érett, komoly és érvekre alapozó vitának.

A “székely-szarta-a-magyart” típusú fenyővizes hőzöngők: szerintük extra Terram Siculorum non est vita, ennélfogva minden erdélyi magyar leszékelyeznek. De ez még a kisebbik baj, a nagyobb baj az, hogy (és most egy barátom, Bíró Zoltán, szövegét idézem)

“a székelyföldi autonómia legvehemensebb kerékkötője nem a román politikum, hanem az a székelyföldi magyar „megmondóelit”, amelyik tüntetően magasról tesz a székelyföldi román kisebbségre, és feltett szándéka, hogy nem független, gazdasági és társadalmi érdekközösségen alapuló autonóm régiót hozzon létre, hanem etnikai dominancián alapuló mini-nemzetállamot”

Ezért, amikor erdélyi “autonómiáról” szól, tulajdonképpen egy mini-magyarisztánról álmodik a hargitai fenyveserdő aljában…

Aztán van a (nem feltétlenül székely) erdélyi magyar, aki ugyan lelkesen odaáll minden autonómia/függetlenség mozgalom zászlaja mögé, minden nyelven, de igazából a “mindentvissza” gondolata lelkesíti. Mert a miénk volt – ami történelmileg tény (mármint hogy a miénk volt), de nem biztos, hogy ezt kellene feszegetni. Mert képzeld csak el: a mai picinyke Magyarország kapna egy területet, amely nagyobb mint az egész jelenlegi ország, és vele sokmillió (6-7-8?) románt.

Van aztán még egy réteg, amelyik elutasítja ugyan a Magyarországhoz való csatolást, nem akarja azt az állapotot visszacsinálni, hanem inkább az önálló, független Erdély gondolatát babusgatja – ahol se Budapest, se Bukarest nem beszél bele a dolgainkba. (Ez nem igaz, mindkét B-vel kezdődő és -esttel végződő főváros örökkön-örökké bele akar és fog beszélni a dolgainkba…)

Továbbá, evvel az utóbbival főleg az a gond (és ezt már tizenhárom évvel ezelőtt is így láttam), hogy a “tündérkert”-látomás modern verziójaként valamiféle magyar dominanciájú függetlenség jár a fejében, ahol mi (erdélyi) magyarok mint valami sokfejű bethlengáborok nagylelkűen uralkodunk és megtűrjük a többieket is – pl. a lakosság háromnegyedét kitevő románokat… Hogy még érthetőbbé tegyem: úgy álmodoznak a független Erdélyről, mintha abban sose éltek volna – ergo, nem lennének – románok. Csak mink, és esetleg a szászok, de ők már úgyis elmentek.

Visszakanyarodva egy bekezdés erejéig a fészbukos oldalakhoz: a fenti három típusú kommentelő – még ha olykor jóhiszeműen is – avval ront el mindent, hogy lelkes odamondogatásával csak táplálja az esztelen román nacionalizmust, és lerántja a sárba még a legjobb kezdeményezést is. Sokszor butácska, mert műveletlen, és épp olyan intoleráns, mint azok akik ellen meg akarja úgymond védeni az erdélyi magyarságot. Az magától értetődő, hogy lehazaárulóznak bárkit, aki nem ért velük egyet, és nem is az a baj, hogy buták, hanem hogy nyilvánosan ágálnak ezzel, ilyeténképpen baromira kényelmetlen helyzetbe hozván mindenkit, akivel erdélyi magyarként egy kalap alá veszik őket.

Kitérő: Opre Roma! – Ha tudod, melyik himnusz kezdődik így, akkor azt is tudod, mi az a tabutéma, amiről sem a magyar, sem a román nacionalizmus nem hajlandó beszélni. De hosszú távon az győz, aki több gyereket csinál, ezt nem kellene elfeledni. (Koszovó példája a sokgyermekes albánokkal meg a kevésgyermekes szerbekkel elég közel van ahhoz, hogy észrevegyük…)

Végezetül beszéljünk arról is, ami sokak számára szintén valamiféle tabu: a regáti román meg a csonkamagyar belekotyogása abba, ami kizárólag csak az erdélyiek ügye-dolga kellene legyen. (Igen a “kotyogás” egy nagyon decens megfogalmazás, erdetileg sokkal durvább szót használtam, de aztán visszafogtam magam… mégsem szabad az ő szintjükre lesüllyedni!) A csonkamagyar éppúgy nem látott még élő románt, miképpen a regáti Mitica nem látott még élő magyart – mégis úgy vélik mindketten, fontos mondanivalójuk van az efféle ügyekben.

Akkor lesz itt szép világ, amikor a hőzöngő csonkamagyart az erdélyi magyar, és a hőzöngő regátit meg az erdélyi román fogja szájonverni…