Azt írja a mai újság, az elmúlt esztendő egyik legbolondosabb volt, amióta csak jegyzik Kanadában az időjárást, és az utolsó nap erre ráerősíteni látszik: zuhog az eső, az évszakhoz képest meleg eső, mint egy tavaszi zápor idején. Félnap sincs hátra már ebből az évből. Ejsze ilyenkor kellene vonni mérleget, fogadkozni újélet kezdéséről (de legalább is… Read More

Megosztom

Még a karácsonyról – politikalli korrektül… (a 101 arra utaló tréfa, hogy az itteni egyetemeken minden bevezető kurzusnak általában ez a száma) Hamilton, ahol lakom, kétszintes város. A közepén vonul keresztül az a törésvonal – hivatalos nevén Niagara Escarpment -, aminek egyik pontján van a nevezetes vízesés. (Egy órányi autózás innen, s minden egyes európai… Read More

Megosztom

Ráfoghatnám az ünnepekre az egy hetes kihagyást, de nem csak az volt. A karácsonyról tán annyit tudnék mondani, mit leendő főnököm is, akit tegnap kérdeztem nagy udvariasan: no, és hogy teltek az ünnepek. Uneventful – mondta tömören, azaz eseménytelenül. A szokásosnál kiadósabb étkezések meg egy-két pohár bor jelezte, hogy valami “más”, mint a szokásos egyhangúság.… Read More

Megosztom

De írhattam volna azt is, hogy Inboxos, mert most érkezett az ajánlat, hogy vásároljak beszélő vécépapírt… Talking T.P. Azt mondja, hogy rögzítheted rá a saját üzeneted, pl. a gyermekeket lehet figyelmeztetni a kézmosás fölöttébb szükséges mivoltára, vagy a felnőtteket (férfiakat, gondolom) emlékeztetni az ülőke lecsukására. Valami okból kifolyólag ez a kontinens obszedálva van a vécéülőke… Read More

Megosztom

Nemrégiben egy fórumon (ahova jobb meggyőződésem ellenére keveredtem) egy rosszindulatú, gonosz, de buta fehérnép azért tett hányást a szememre, hogy bizonyos weboldalaimon a linkek nem vezetnek sehova, mert csak a # jel szerepel az URL helyett, és az oldal “nem mozdul”. Az igazság az, én úgy tanultam, ez a legjobb megoldás az ún. üres linkekre.… Read More

Megosztom

Majdnem két héttel ezelőtt beszóltam telefonon az irodába, hogy ennyi volt: vegyék olybá, mintha beadtam volna a lemondásom vagy mit. Hivatalosan két hét és írásban, de így is örültek, a legtöbben egyik napról a másikra mennek el, jóformán bejelentés nélkül. Ilyenformán ez az utolsó éjszakám az üvegkalickában. Gondolom, most illene valami bölcs, emlékezetes bon mot-ban… Read More

Megosztom

Hétfői elmélkedésemre érkeztek – privát – jelzések, miszerint itt-ott hagytam “nyomokat” magam után. Aminek, persze, nagyon örültem, de még jobban örültem volna, ha itt, a szöveg utáni hozzászólás lehetőségével élve tették volna. Kedves szemérmes Olvasó, ne sajnáld tehát a fáradságot: nyugodtan beszélj vissza, üzenj, feleselj…… Read More

Megosztom

Kedden reggel bedöglött a monitorom. Szokás szerint hazaérkezvén a silbakoskodásból bekapcsoltam a masinát – és a monitor azt mondta: nyekk. És sötét maradt. (Gyorsan kipróbáltam egy másik géppel is, vajon nem a videokártya halt-é meg, de ugyanazt csinálta a másik gépre kötve is.) Így aztán kedd és szerda szinte nettelen telt. Estére sikerült megszervezni, hogy… Read More

Megosztom

1:16 AM – ezt mutatja a laptop órája, és ez az írás igazi időpontja, ami alant áll, az csak azt jelzi majd, mikor jutottam internetközelbe. Ami azt jelenti, egy és egynegyed órája kezdtem el vélhetően utolsó hetemet az üvegkalickában. Műszakkezdéskor, azaz éjfélkor kitört a hóvihar. Azóta is megállás nélkül sűrűn havazik, s vad széllökések emlékeztetnek… Read More

Megosztom