69 azaz hatvankilenc

Születésnapos gondolatok.

Jó, hogy vannak ezek a közösségi oldalak, s számontartják a születésnapodat (ha beírtad), s akkor sok-sok derék ember – tényleg jóindulatból és tán szeretettől is hajtva – ír egy pár sort vagy még rövidebbet. Van, aki azt mondta, nem akarok én sokszázadik bejegyzést írni, inkább felhívtalak! S miközben mindez jól esik, az ember itt nosztalgiázik a „majdnem hetvenedik”-nél, így két koronavírusos hír között, Kanadában, magyarul.

Szex és elmúlás

Valaha, ifjabb éveinkben, a 69-ről csakis a szex, az észbontóan nem-szokványos pozíció jutott eszünkbe, s még tán ma is megborzongat, hogy jónéhány helyen a nagyvilágban még mindig illegális orálisan élvezkedni, s akkor a duplán hozzáférés egyenesen rémisztő lehet a törvénytelenség fokozataiban. Vagy lehetett volna, ha ilyesmi egyáltalán megfordul a fejünkben. De akkor ezeket nem is tudtuk, mert nem volt internet efféle marhaságokkal tömni tele a fejünket. Csak teltek a napok s a hetek, olykor évek is, hümmögtünk, hogy a magunkfajta értelmiségi előtt két út áll, az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan, s jókat röhögtünk a házi szilvapálinkát vagy a rossz román szeszipari termékeket kortyolgatva, mert a másikba nem akartunk belegondolni se. Ittunk, olvastunk, megint ittunk, olykor írtunk is, pedig erre is megvolt a viccünk, hogy ne, s közben a hozzánk illő fiatal nőkkel és asszonykákkal dugtunk amennyit csak lehetett. Amennyit csak hagytak. Ők, meg a férjek, meg a lakástalanság és a védekezés hiánya. S megint vissza a járható úthoz, s végeérhetetlen dumák a világ megváltásáról meg az élet értelmiről. Azt nagyon tudtuk.

Mikor aztán már manapság, szinte a jelenben, Michael Douglas előállt nyilvánosan, hogy né, milyen víziállat nőtt a torkába a sok orális szexelés mián, akkor – gondolatban – mind a torkunkhoz kaptunk nagyhirtelen, jajistenem, már semmiben nem lehet bízni, vagy állapotos lesz a nő, vagy ez a szar kórság áll belénk vénkorunkra.

De megérte, villan a következő gondolat, s már-már érzékelhető gyönyörűséggel fut, pereg a pinák gyönyörűszép emlékképe a sok dioptriáink előtt, rég feledett izgató ízek, színek, illatok, kéjesen megremegő, nyöszörögve vonagló selymesen lucskos összerándulások okoznak ma is vértolulást, ha nem egyéb az agyban…
…s amire ezt már le is tudod írni, a hatvankilenc már nem azt jelenti, hanem az éveid számát, a saját korodat, ami annak idején, onnan nézvést maga volt a hihetetlenül távoli vénség, s bár még tán korai a végfüggönyre gondolni (hogy emlékeztessek színház-tájéki múltamra is!), a számvetés meg visszatekintés egyre gyakrabban jut eszünkbe.
Jó volt? Rossz volt? Milyen volt?

Ama híres év

Na, erre gondolni már szinte nem is futja az erő. Pedig nagy év volt az: tele máig visszhangzó eseményekkel, diáklázadásokkal, világmegváltással. De a világ nem hagyta magát… Aztán most várhatunk, amíg megint lesz valamiféle hatvankilenc.