A bloggolás rejtelmeiről

Kedves régi barátom arra kért a minap, írjak valami felvilágosítás-jellegű dolgozatot a bloggozásról. Mivel én elég régen kezdtem ezt a műfajt, amikor még angol nyelvterületen sem értették ezt a szót, akkor most belevágok.

Blog — a szó eredete

Amikor még se híre, se hamva nem volt az internetnek, sokszáz évvel ezelőtt, a világot gyarmatosító brit hajóskapitányok (is) hajónaplót vezettek, amibe rendesen és rendszeresen bevezették, hogy aznap hol, merre jártak, mennyit haladtak stb. Ennek neve volt a log. Azt hiszem, magyarul hajónapló néven emlegetik… (Van a log szónak több jelentése is, de az most nem érdekes.)

Aztán jött a világháló, a sok marhaság a neten, és már egyre nehezebben lehetett számontartani a weboldalakat. (web = háló) Néhány elszánt szörfölő, akik naponta sok-sok weboldalon (web site – webszájt – honlap) navigáltak, elkezdték amolyan egy mondatos formában feljegyezni és közzétenni a napi web-útvonalukat. Úgyismint web-log. Aztán weblog. Aztán (we)blog. Blog.

Az elején tényleg olyan volt, mint a nyílt tengeren úszkáló hajóskapitány bejegyzései:
hétfő – XZY oldal (URL/link): érdekes, jól megcsinált oldal
kedd – ABC oldal (URL/link): sok humor, jó sztorik. Nem szerettem a képeket!
stb.

Szoftver a hajónaplónak

Aztán okos emberek kezdték kitalálni, hogy az ilyesmire kellene fabrikálni valamiféle szoftvert, bizgentyűt, ami megkönnyíti a webnapló-vezető dolgát.

Közben, és ez is fontos, voltak próbálkozások arra is, hogy a klasszikus napi naplóírás internetes változatát létrehozzák azoknak, akiknek ellenállhatatlan kényszerük van a naplóírásra. (Más kérdés, hogy a nyilvánosság, épp a lényegétől fosztja meg a naplót, de ez most szintén nem érdekes…)

Szóval, a kétfajta szoftver-próbálkozásokból lassan összeállt, kezdett kialakulni egy olyan közmegegyezésen alapuló webirdoga program, amiből aztán kinőtt a világjárvány bloggolás. Bloggozás.

A lényege: a blog szoftvernek van eleje és hátulja/fonákja.
Elöl: az amit látsz. [Front end] Fonák: ahova én bejelentkezek (beloginolsz, mondják), és megírom a darabot. [Back end]

Tudományosabban szólva, manapság a CMS (Content Management System – tartalomkezelő rendszer) egyik alfaja. A láthatatlan rész: van egy motor, ami hajtja az egész weboldalt, elöl-hátul, aztán van egy adatbázis, ami tárolja a tartalmat, és végül az egészet felöltözteti kívülről, a szemnek, a dízájn. A korszerű weboldal-építés megköveteli ennek a három elemnek az elkülönülését.

Ugyanazt a tartalmat, pl. ezt a blogot, amit a WordPress nevezetű szoftver intéz a háttérből, egy kattintással meg tudnám jelentetni egy teljesen más kinézettel. Persze, attól még a blog fő jellemzői megmaradnának…

A bejegyzések (angolul: post) kronológiai sorrendben jelennek meg, mindig a legújabb az oldal tetején.
További fontos elem az interaktivitás – a kommentek, hozzászólások, megjegyzések… nevezd, aminek akarod. Ez teszi lehetővé, hogy a korábbi egyirányú kommunikáció helyett többoldalú, több résztvevős párbeszéd, diskurzus történjen.

Egyoldalú kommunikáció az, amikor a weblap gazdája közzétesz valamit, te elolvashatod, de nem tudsz visszabeszélni. A blogok kommentjeit sokan mint a web-publikálás demokratizálását ünnepelték (akkoriban még nem volt spam, azaz farok- és mellnövesztő szerek eladását szorgalmazó „hozzászólás” szemét).

Gyakorlatilag a dolog úgy néz ki, hogy Gipsz Jakab úr megveszi pl. a gipszjakab.com (vagy .hu vagy .ro vagy .ca) domaint — és ehhez vesz egy szolgáltatótól ún. tárhelyet (hosting). A domain ott fog „lakni” a tárhelygazdánál, és G.J. felinstallál oda valamiféle bloggoló szerkentyűt. Akár ezt, amit én is használok. Ingyér van. Egy domain kb. $10 egy évre, hosztolás=tárhely $4-5/hó.

Amikor aztán belép a lap fonákjára, az olyan, mintha emilt vagy Word dokumentumot írna: veri a billentyűket, és össze-vissza nyomogatja a gombokat a menüsorban, mer asziszi hogy úgy köll…

A végén megnyomja a „Publikál” gombot, s attól kezdve a hálón látható a mű.
Na, ez volt a technikai része.

A tartalom burjánzása

Sokáig, valóban csak a webtengeren való utazás (amit hyperlink-nek nevezett találmány tesz lehetővé, tudod, amikor a kék, aláhúzott szavakra kattintolsz, és egy mésik webhelyre visz!) ‘naplója’ volt a blog. De aztán mindenki felfedezte, és mindenfélére kezdték használni a jó és rossz emberek.

Van, aki tényleg csak azt dokumentálja, hogy érdekes oldalakat látogat.
Van, aki regényét közli folytatásokban.
Van, aki fotóit teszi közzé, napi adagokban.
Van, aki „mély” gondolatait osztja meg a közzel. (mint én szokom azt tenni…)
Van, aki politikai handabandáit tárja a világ elé.
Van, aki pucér nőket mutogat… vagy magamagát — ez olykor ugyanaz is lehet.

Manapság minden valamire való ember, asszony, szervezet, társaság, vállalat, párt és szagszervezet, politikus és tini-sztár bloggol. Bloggoz. Vagy amit akartok…

Nagyjából ugyanaz a szoftver hajt milliónyi weboldalt. Exhibicionisták és webvállakozók, okosak és bunkók, szépek és csúnyák… mind-mind blogot írnak, mindenféle nyelveken. Ez a „blogoszféra”, bizonyám!

Ha úgy találjátok, hogy a túl sok a blog: mea culpa. Sokakat tanítottam meg bloggírozni.

Ebben a blogban, ezen a helyen 2002 augusztusában tettem közzé az első blog-bejegyzésem. Pedig voltak mát korábbi próbálkozásaim is, de azokat — sajnos — kiirtottam a netről. Pedig most büszkélkedhetnék, hogy én voltam, lehettem volna az első bloggolók egyike. És nemcsak magyarul, mert angol nyelven sincs sok blog, amelyik ilyen múltra tekintene vissza.

Na, mára ennyit a blogokról.