Adósságok

Lehet, hogy nem nekem való ez a napi bejegyzős műfaj? Hetek óta halogatom a „következő” bejegyzést, és közben minden egyebet csinálok, de nehezen tudom rávenni magam, hogy rendszeresen írjak ide. Mentségemre: az elmúlt időszakban szinte minden (szabad) pillanatomat kitöltötte az e-ViMA installálása, tesztelése. Az ötlet – onlájn, interaktív folyóirat – jónak tűnik, sőt a tesztelők visszajelzése is biztató, de kérdés, lesz-e a kezdeti lelkesedés után folyamatos közlés.
Másik adósságom fent, a „középső fejemről” elérhető egykor elkezdett személyes oldalamra vonatkozik. Oda mindenféle töténeteket ígértem magamnak és (gyéren arrajáró) olvasóimnak… bár most ez a blog némileg – hogy úgy mondjam – érdekellentétbe került azzal az oldallal 🙂

Bár ez itten sokkal kötetlenebb műfaj. Hiszen nem kell formába öntött történetekkel előállni, hanem az ember csak írhatja, ami eszébe jut – ill. meg- és feljegyezheti a sok idétlenséget, amivel az életben és a hálón találkozik.
Ilyen lelkiismeret-furdalásos pillanatokban nagy bennem az inger, hogy ünnepélyes ígéreteket tegyek (magamnak persze), miszerint ezentúl aztán rendszeresen és nagy lendülettel fogok írni ide mindenfélét, de tudom, hogy ez hosszú távon csak még több rossz érzést keltene, hiszen úgysem tudnám betartani. Akkor meg minek?