Ül az ember a képernyő és billentyűzet előtt bambán, és minduntalan a Prédikátor könyve jut eszébe: Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! [Préd. 1,2] – Ezt most egy igen derék CD-ről másoltam ki, hogy pontos legyen az idézet; van rajta 13 bibliafordítás, 4 bibliamagyarázat, 3 bibliai lexikon összes képe és szövege és még sok egyéb. Nagyon szeretem böngészni… De erről tulajdonképpen nem is akartam írni, csak arról, hogy az idézetbe foglalt gondolat az utóbbi napokban elvette a kedvem a bejegyzésektől. Bloggolástól.

Napközben még fel-felmerül a gondolat, hogy na, ezt majd meg kellene írni, de mire nekiveselkednék, győz a szkepszis. Bár vélhetően a prédikátor ezt a szót nem is ismerte 🙂

Nos, ezekről maradtál le nyájas olvasó:

1. Andrassew azt írta valamelyik nap, hogy az én sorsomból (is) kellene könyvet írni. Erről rögtön egy másik kitűnő barátom, Bíró Béla megjegyzése jut eszembe, miszerint míg mások regényírással töltik az életüket, én az életemből csináltam regényt… Bár rögtön hozzá kell tennem: ez inkább csak egy adott korszakra volt igaz, mostanában, értsd: az utóbbi években, inkább csak amolyan eseménytelen helykeresés tölti ki a napjaimat. Ami azt (is) jelenti, hogy természetesen, néha elgondolkodom elmúlt, jelenlegi és soha-nem-tudjuk-mennyi jövendő életem folyásán… De a reggeli kávé mellett megejtett gyanútlan webszörfölés közben mellbeverő azt látni-olvasni így, hogy MOSHU SORSA. Talán mert az ember nem szokott saját magáról ilyen harmadik személyben megfogalmazott szóösszetételekben gondolkodni. Maximum az ötlik fel, amit N. Gábor barátom mondott egyszer két pohár bor között vigasztalólag: nebúsujjhorváth, ilyen a sors…olás

2. A banán mérete és „helyes” görbülete után most már a blogokat szabályozni is elérkezettnek látja az időt az EU. Most még csak a helyreigazítás ügyében szándékszik besorolni ezt a műfajt is az általános média kategóriába. Kegyesen meghagyva azért a vélemény nyilvánítás szabadságát. Számomra mindig megfoghatatlanok ezek az internet-szabályozási szándékok. Mert, ha teszem azt, egy Tokelauban bejegyzett domain-ról (Tokelau három kis atoll-sziget a Csendes-óceán közepén) magyarul, magyar közönségnek írok blogot egy kanadai számítógépről, és azt állítom – nem, nem véleményként, hanem tényként -, hogy ez marhaság, akkor mi van?

3. Elindult volt a Caféban egy éhezés-vita. Arról, hogy éhezik-é az erdélyi író, költő. Aztán – mert az eredeti interjúalany az erdyiirok.terasz szerkesztője volt, ő meg „átemelte” oda az egészet – ott terebélyesedett hatalmasra, nemzetközivé. És egy idő után unalmassá. Nekem csak annyi közöm van hozzá, hogy én találtam a hálón, tréfás illusztrációkat keresve az indító anyagokhoz, azt a grafikát, ami azóta mondhatni, az egész terebély logójává nőtte ki magát! Lehet, hogy pályát tévesztettem, és képszerkesztőként kellene megkeresnem a betevőt?
Amúgy a vita maga most már végre leülni látszik. Ideje is volt, hiszen azon kívül, hogy „okosan” odamondogattak egymásnak, semmi nem történt… Hacsak azt nem számítom „történésnek”, hogy – mint mindig – előjöttek a minden viták őstémái: nevezetesen erdélyiek kontra magyarországiak és helytállók kontra nyugatra futamodottak. Ez éppen olyan, mint amit réges-régen megírtam volt egy jegyzetben a mozihősökről. Hogy a Nagy Összecsapás előbb lézerfegyverrel és egyéb csodamasinákkal kezdődik, aztán, ha kifogy a „puskapor” a szuperhiperakármiből, akkor jön valami hagyományosabb fegyver, majd a dorong, hogy legvégül aztán puszta ököllel csépelhessék egymást – vissza a „tiszta forráshoz” 🙂 Így van a vitákkal is. Ha már lekop a máz, akkor jön a teanyád…
(Milyen jó, hogy bölcsen távol tartottam magam tőle.)

4. Egy net-ismerősöm elküldte a dolgozatát, amelyben a 19. századi Hajléktalanok Menhelye és a(z akkori) szabadkőművesek közötti kapcsolatról is ír – többek között. Érdekes gondolatmenetek a jótékonyság filozófiájáról, a (weberi) státuszcsoportok működéséről és ilyenekről. Amiről, persze, rögtön eszembe jutott ex-humanitár korszakom intézményesült jótékonykodásának sok-sok tanulsága, valamint a mostani, észak-amerikai szabadkőművességről, nevezetesen annak hanyatlásáról olvasott sok-sok cikk, tanulmány, vélemény. Hogy míg valaha az Alapító Atyák (Washington, Franklin stb.) tartoztak közéjük, mára valahogy eljelentéktelenedett az egész. Legalább is erről panaszkodnak.

5. Volt egy hatalmas és váratlan szerver karbantartás a host-cégnél (ahol ez a darab is lakozik), és majdnem elveszett a sok webmunkálkodásom. Olyan back-up (mentési) műveleteket kellett hirtelen elvégeznem egyik éjszaka, amilyeneket még soha nem próbáltam webmesterkedéseim során, és izgultam is eléggé, vajon sikerül-e. Úgy tűnik, egy-két apróbb hibát leszámítva, jól ügyeskedtem, bár néhányszor leizzadtam, amikor egy-egy eddig ismeretlen művelet „GO” parancsára kattintottam…

6. Pedig izzadni izzadunk enélkül is eleget: kitört a kánikula. És én nem bírom a meleget. Azt hiszem, belehalnék, ha olyan helyen kellene élnem, ahol egész évben ilyen az időjárás. Most még csak ott tartok, hogy az agyam kiszikkad……………..
(Bár ez némileg pontatlan leírása a helyzetnek, ugyanis ez a vidék arról nevezetes, hogy nyáridőben kitör a jumid – a végletes páratartalom a légben, amitől aztán az időjárásember a tévében avval biztat: várható hőmérséklet harmincvalahány, a jumid okán „low forties”, azaz negyvenvalahánynak érzed…)

7. Normális ember ilyen időben a légkondicionált lakás, iroda mélyén kuksol, jobbaknak az autó is légkondis, mert hiába húzod le az ablakot, olyan a beáramló lég, mintha egy forró mosogatórongyot vágnának a fejedhez. Azt mondja egy tanulmány, hogy elharapozódott a „road rage”-nek nevezett jelenség: közúti düh(öngés). Mint annyi mindent, ezt a rage szót is kezdik kisajátítani a lélektanászok, és tetszetős elméleteket gyártva újból ésa újból „felmentik” az önuralomra nem nevelt-nevelkedett tömegeket. A road rage az, amikor az elemi udvariatlankodáson túl, vezetés közben ordibálunk, mutogatunk, nemzetközi karjelzést lengetünk a másik sofőr felé. Súlyosabb formái: megverjük vagy lelőjük a makacskodó „másikat”. Amióta itt Hamiltonban lelőttek egy úrvezetőt, mert középső ujját felmutatta a szabálytalanul előzőnek, azóta igyekszem tűrtőztetni magam e téren. Pedig napi 4-7 órákat autózom fel s alá a városban (nuku légkondi:), s amilyen rosszul vezetnek ezek, volna rá alkalmam bőven! De azért ott magamban csak mondogatok nekik, róluk mindenfélét… magyarul, románul, oroszul, szerbül. Hátha nem értik.

8. Valami még van az időjáráson túl. A levegőben. Merthogy (napi) magánlevelezéseim során is sikerült szinte mindenkit körbesértegetnem mostanában. A jobbik eset, ha csupán nem válaszolok. Már azt sem jelzem, ha valahonnan sűrű járatban vírusok érkeznek. Nálam Norton úgyis kifogja őket, az illető meg tanuljon meg védekezni. Vagy boldoguljon, ahogy tud…

És egy záró idézet.
Danny Glover a sok Halálos fegyver és egyebek főszereplője:
„I am too old for this shit.”

Megosztom

3 comments on “Amikről mind írni akartam…

  • „Andrassew azt írta valamelyik nap, hogy az én sorsomból (is) kellene könyvet írni.”

    Lénárd Sándor írta, hogy „boldog, akinek életéről nem lehet könyvet írni” Nem szó szerinti az idézet, lusta vagyok kikeresni.
    Bölcs ember volt. Lehet, hogy a nyugodt, eseménytelen mindennapok termékenyebbek, mint az úgynevezett változatosság. Ez utóbbit meg kell hagyni az ifjaknak. Nekik még jól áll.

  • „Élj érdekes időket”-mondja a kínai ha nagyon rosszat akar a másiknak (Lénárd)
    Mindezt az ő életútjával, Paphlagóniából.
    Már aggódtunk MOSHU, eltüntél.

Comments are closed.