Búcsú a kalickától

Majdnem két héttel ezelőtt beszóltam telefonon az irodába, hogy ennyi volt: vegyék olybá, mintha beadtam volna a lemondásom vagy mit. Hivatalosan két hét és írásban, de így is örültek, a legtöbben egyik napról a másikra mennek el, jóformán bejelentés nélkül.
Ilyenformán ez az utolsó éjszakám az üvegkalickában. Gondolom, most illene valami bölcs, emlékezetes bon mot-ban megfogalmazni a tanulságokat, lezárni ezt a röpke fejezetet, s ilyesmik. De nem jut eszembe semmi. Csak fáradt vagyok és álmos. Ám ennek lehet az idő is oka: a korábbi tél most eltűnt, hirtelen meleg front, eső s ami ezzel jár… Nálam főleg azzal, hogy nyomott vagyok. Van, aki pszichopata, van aki csak meteoro-
Melyik a jobb?

És a nap hordaléka…

Elkészült a világ leggyorsabb számítógépe (a japán NEC-nél). Olyan sok műveletet végez percenként, hogy le se írom, úgyse tudjuk elképzelni.

A bevásárlóközpontok „profi” Mikulásokat (Santa Claus) alkalmaznak ilyenkor, a szezonban, órabérük 22 dollártól 500-ig terjedhet. Nevadában van kétnapos mikulás-iskola is nekik. Az igazi szakáll jó buli: általában 50 dollárral többet kapnak, mint az álszakállasok. De fontos a mély hang, s hogy megfelelő módon tudja mondani: ho-ho-ho.

Miután Kelet-Európát belekergették a közüzemek privatizálásába, itt is megpróbálták, és tavaly magánosították az ontariói áramszolgáltatást, -termelést. (Egészen pontosan még csak magánosításra előkészítendő úgy kezdték működtetni, mint egy privát céget, bár még nem adták el, csak feldarabolták.) Természetesen itt is azzal ámították a népet előtte, hogy majd a konkurrencia jótékonyan hat az árakra, s milyen jól fogunk járni. Hát nem az lett. Az árak az égig szöktek, kisnyugdíjasok kikapcsolásával fenyegetőzött a „hájdró” stb. Aztán az össznépi felháborodás okán (s főleg a jövőre esedékes tartományi választásokra is gondolva) a kormány befagyasztotta/fagyasztatta az árakat 2006-ig, sőt, némi visszafizetésre kötelezte a szolgáltatót. Persze előtte – közpénzekből – átutaltak nekik 355 milliót, amit most e cégek nagylelkűen „kiosztanak” a fogyasztóknak – 75 dolláronként. Azaz ennyit, hetvenöt dollárt kap egy-egy háztartás. S csodák csodája, éppen karácsonyra érkezik az ajándékcsekk. Ajándék Ernő bátyótól – írta az újság (Ernő bátyó = Uncle Ernie, a tartományi miniszterelnök).

Azért a kelet-európai pénzmachinátorok még lenne mit tanuljanak errefelé. Amikor a Hydro-t (azaz a tartományi villanyvállalatot) szétszabdalták, az egyik „darab” lett a Hydro One – a vezetékek, az elosztási hálózat kezelője. Na, elkezdték azt is úgymond piaci alapon működtetni, kormányhoz közeli körökből került is neki rögtön vezérigazgató(nő). Milliós fizetése mellett évi több mint 100 ezerre nyújtott be költségtérítési igényt is, amiből pl. a limo-szolgáltatást fizetné, merthogy a gyereket s nevelőnőjét mégsem lehet mondjuk metróval járatni, s persze őt is kell fuvarozni, hiszen annyi a dolga, hogy még útközben is dolgozik. Ja, s közben járt neki kb. évi negyvenezer a (saját) autóhasználatért. Tájékozatlanok kedvéért: a negyvenezer az egy jobb fizetés errefelé! S mindezt az igazgatótanács megszavazta, és csak akkor kaptak észhez, amikor valaki szemfüles sajtós megszellőztette az adatokat. Hirtelen el is akarták bocsátani a hölgyet, ám kiderült, hogy szerződésében azt is megszavazta a nagyeszű tanács, hogy idő előtti szerződésbontás esetén jár neki „kártérítés” gyanánt vagy öt millió… Vakarták is a fejüket rendesen, míg a kormány (ó, ismét a jóságos kormány!) közbe nem lépett, s elzavarta a tanácsot, igazgatót, mindenkit. Szerződés semmis. Hölgy, persze, perel. Nemcsak a pénzért, hanem az imázsának rombolásáért is. Remélem, nem tud magyarul, még a végén rám is uszít egy ügyvédet…

A városi sport- és szórakoztatóintézmények igazgatója augusztus óta – fizetett – betegszabadságon volt, eddig nem publikus kór miatt. Most kiderült, (szerencse)játék-szenvedélyét kellett kezelni. Van vagy félmillió adóssága ebből kifolyólag. Jelenleg könyvvizsgálat folyik.

A szövetségi hadügy(es)miniszternek azért kellett lemondania (bár ilyesmi ritkán fordul elő), mert ex-barátnője kapott meg pályáztatás nélkül egy szerződést egy tanulmányra. A „dolgozat” 14 oldalnyi volt, s fizettek érte 35 ezer kanadai tallérokat. Annyit már én is tudok írni angolul, márhogy 14 oldalt! De barátnő még nem voltam…
[Ám ezzel szemben az elébb telefonáltam Európába egy nagyon kedves barátnőmnek. Vagy mim is? Jó volt hallani a hangját.]

Ennyit a közállapotokról. S most majd következik az én köztesállapotom: itt, amikor nem dolgozol, az a Politically Correct, hogy „between two jobs” – két állás között. Ez állítólag jót tesz az önbecsülésnek, mert nem oly depresszáló, mint pl. a ‘munkanélküli’. N.B. Én nem munkanélküli leszek, hanem január elején más helyen kezdek, de arról majd a maga idejében.

Azért majd néha, amikor felrémlik egy-egy tanulságos történet a kalickából, és lesz időm is rá, lehet, hogy még írok silbakságom idejéről. Van még két filmkocka a gépemben, ha hazamegyek, leképezem magam így egyenruhásan, utána úgyis vissza kell adnom. (Tudom, tudom, már igazán vehetnék egy digitált…)

Ali ma búcsúzáskor azt mondta, tavaly karácsonykor Texasban volt, ahol hipnotizálást meg ilyesmiket tanult egy zsidó nőtől… s közben át (meg?) akarták téríteni. Azt is mondta (amellett, hogy nem hagyta magát), hogy a neten talált a hölgyre. El fogom kérni tőle a website címét – hátha valakit érdekel.