2002-12-12 | 2 hozzászólás Lelkes ajánlással érkezett a minap egy emil, hírül adván a Kolozsvár Társaság megalakulását, vagy legalább is a szándékát. Mily derék, mondtam magamban, s rögtön nyitottam neki egy külön oldalt a Café Torontóban… Arra gondoltam (s ezt jeleztem is lábjegyzetben), hogy majd a további történésekről is hírt adok, no meg arra is, hogy ezzel esetleg népszerűsítem a kezdeményezést a messzire szakadt kolozsváriak körében. Bár – ha jobban belegondolok – az ilyesféle (ott)honi kezdeményezések utálni szokták, ha mi, nyugatiak is belebeszélünk a dolgokba. Vagy egyáltalán csupán szeretnénk részt vállalni valamiben. Aki elment, annak kuss! – sommásan ez a vélekedés. Na, de nem is kellett idáig eljutni, maradtak otthon még elegen, akik meg tudják kavarni… Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen ádáz sajtómarakodás kezdődik az ügyben. Ma véletlenül (?) belepillantottam a helyi lap utóbbi számaiba, és megkeseredett bennem minden. Akit érdekel, december 2-tól kezdje olvasgatni a Szabadságot. Nézem, olvasom a cikkeket, s most már legszívesebben a Caféból is törölném az egészet. (könnyítésül: 2, 3, 4, 5) Vagy nem is tudom. Amikor én elmentem Kolozsvárról, a most szembenálló felekkel mind egy csapatban játszottunk. Vagy legalább is úgy emlékszem. Tudom, azóta sok víz lefolyt a Szamoson, más világ járja arrafelé is. A nyílt színen lehetővé vált politizálás (és a forint- meg dollárkoncokért való versengés) sok új frontot nyitott. Ezekről lemaradtam, de nem bánom. Azt viszont bánnám – de legalább is nem szeretném -, ha bármiféle publikus mutatványom (lásd: Café) bárkiben is azt a benyomást keltené, hogy „elkötelezett” híve vagyok egyik vagy másik oldalnak. Fél pillanatig ilyenkor az is felmerül az emberben, kellene írni egy magán- vagy nyílt levelet a régi cimboráknak, fiúk, komolyodjatok meg… hagyjátok abba a veszekedést… vagy valami ilyesmit. De aztán belédnyillal, na, ez túlzás, mondjuk így: ráébredsz, hogy a legtöbben vélhetőleg azt se tudják már, merre vagy a nagyvilágban, élsz-e vagy halsz. Nem is érdekli őket (s tán igazuk is van), akkor meg minek itten kiscserkészkedni. Hiszen nem történt semmi különös – ez vált a dolgok normális menetévé. Ez régi barátaim, kollégáim élete… Persze, most ettől fognak megsértődni, mindenfélét belemagyarázva majd soraimba. Pedig innen nézvést legszívesebben mindenkinek igazat adnék: a dühösen hadakozónak, az akasztófa-humorral ironizálónak, a kezdeményezőknek – sőt, még magamnak is 🙂 Mert ez a távollevés luxusa: néha az erdő is látszik. Most még egy kicsit szomorkodom itten, de aztán lassan elmegyek az üvegkalickámba. S míg az üresen kongó gyárépületet s a dohogó hűtőházakat körbepatrulázom az éjszakai magányban, biztosan arra gondolok majd: kár volt beleártani magam. Kolozsvár még meszebb van, mint gondoltam… Megosztom
Szabó Géza: Ébredező Kolozsvár (szakad? törik?) Szabó Géza: Ébredező Kolozsvár (szakad? törik?), * Fogalmam nincs, lehet-e ide linkelni, mindenesetre megpróbálom. Látom, foglalkozol(tál) kolozsvári ügyekkel, nekem – a Szekcióba – is érkeznek, főleg irodalommal kapcsolatos helyszíni tudósítások, de itt éppen résen voltunk. Hátha érdekel. üdv.