Elsötétültünk…

Néhány perccel 16 óra után, indulás előtt azon morfondíroztam egy pillanatig itt a gép előtt, kikapcs-e vagy nem kikapcs… Aztán úgy döntöttem, ha úgyis csak néhány órára leszek távol, minek komplikálni – úgy hagytam.

Utólagos rekonstruálás szerint, kb. abban a pillanatban, amikor kiléptem a házból, beütött a nagy krach… Blackout, mondják itt. Az alig néhány száz méternyire levő első saroknál már láttam, hogy a lámpák nem működnek, de hát ilyesmi néha megesik. Igaz, feltűnhetett volna, hogy nem is villog, mint szokta, ha bedöglik. Aztán a következő lámpa is sötét volt. Meg a következő, s a következő… Ekkor már kezdett gyanús lenni, de még mindig nem gyanakodtam semmi „világméretű” katasztrófára. Valami apróságot akartam vásárolni, megálltam hát az útba eső mall-nál (jó pesti rövid szóval: bevásárlóközpont). Még ott sem fogtam gyanút, merthogy óriási üvegtető fedi, így csupán amikor a keresett bolt elé értem, akkor láttam, hogy az üzlet belseje sötét. Ekkor körülnéztem, és felfedeztem, hogy a többi üzlet is zárva hasonló okokból, csak épp én nem figyeltem rájuk eddig.

Na, mindegy, irány a város felső végét átszelő autópálya, de ott már elkezdtem keresgélni a rádióban a hírállomásokat. Sok süket csend után az egyikből rögtön az áradt, hogy fiúk*, generátorral működünk, telefonáljon mindenki, van-e arrafelé áram.

*a „fiúk”-at szó szerint kell érteni: Mojo Radio – The World’s First Talk Radio Station for Guys…

Aztán jöttek a hírek, hogy New York City-től felfelé az egész keleti part behalt (mondaná Atomkiss), plusz fél Ontario. Aki nem tudná, déli szomszédunk – New York állam „felső fele” (Upstate NY). Ekkor belémvillant, hogy a pályáról lejövet az első kútnál benzint akartam volna venni, mivel erőst a nulla ponton rezgett a mutató. Akkor most ennek lőttek…

Kitérő. Akármit mutat majd a kitevés-szerkentyű, ezt most kb. este 10 után pár perccel kezdtem el írni. Villany már van, de se kábel, se internet, se semmi.

Szóval, ott csüggtem a híreken, az egész forgalom lelassult, a kereszteződésekben csak néhány őrült húzott el teljes sebességgel, a normális zöm lassított, udvariaskodott mellékutcákból kikanyarodókkal szemben… haladtunk tehát, ha lassabban is. Közben, persze, mondták a rádiók, hogy ha lámpák nem működnek, vegyük olybá, mintha „all way stop” lenne, de a sok idióta csak bőgeti a rap-et (nem is tudom, fehér ember minek hallgat ilyen marhaságot?), és tőlük akár világ vége is lehetne, mert észre se veszi – miként a szirénázó rendőr-tűzoltó-mentőkocsikat sem szokták. Jaj, de szeretnék időnként legalább egy hétig diktátor lenni ezek felett, hogy a sok baromságot egy tollvonással betiltsam 🙂
Ja, ilyen all-way-stop Európában nincs: ez azt jelenti, hogy egy kereszteződésben mind a négy irányból érkezőknek STOP-jelük van, és a vonalra érkezés sorrendjében indulhatunk tovább. Az elején egy kicsit macerás, de meg lehet szokni.

Na, eleddig volt már három-négy variáció, hogy mi okozta ezt az egész keleti partot átfogó áramszünetet, de aztán valahogy nem folytatták. Az első hírek között volt egy New York Cityben égő erőmű. Aztán később az, hogy a határ mentén csapott a villám egy erőműbe, és a hálózat túlterhelése okán felmondta a szolgálatot. De – mondják – semmiféle terrorakció nem volt. Aztán később azt a new york-i izét már nem emlegették.

Mondjuk azt elég régóta jósolják,legalább is itt Ontarióban, hogy előbb-utóbb bekövetkezik egy ilyesmi, főleg ha a kánikula nem múlik. Ti. olyankor légkondicionáló készülékek milliói zümmögnek, hörögnek, dolgoznak, ezért itt a legnagyobb fogyasztás nyár közepén van. És mondták a szakértők, hogy a rendszer alig-alig bírja már. Aztán, mivel a az USÁ-nak ez a térsége és a mi hálózatunk össze van kapcsolva villany export-import okán, amikor beütött a vész, akkor pusztult minden… Itt is, ott is.

Az azért ijesztő volt, mennyire áramfüggő itt az egész életünk. A szürkületben számba vettük, hogy talán három elemes órán kívül semmi nem működik az egész házban. (Bár, ha jól belegondolok, azok árammal mennek, csak nem a hálózatról…) Nem tudsz kávét főzni, a sok fagyott eledelt nem lehet a mikróba rakni, a jégszekrény csöpög, s ha így tart tovább minden rohad ebben a dögségben (apropó, 37 fokos nedves meleg lengte körül az agyakat). A legtöbb telefon is halott, mert alig akad már olyan „sima” készülék, amit csak a telefondróthoz kell kapcsolni, a legtöbbje konnektort is kíván, mert csak úgy tud mindenféle kunsztokat, s ezek most nem működtek. A négy vagy öt mobiltelefon szolgáltató közül talán kettő élt (az enyém igen!), a többi leállt.
Aztán már jöttek a hírek, hogy Torontóban a magasépületek felső emeleteire már nem megy fel a víz… Ottawá-ban már lövöldözés, rablás… szóval, minden, ami kell.

Nem egészen 5 óra múltán, valamivel 21 óra előtt aztán a félhomályban zümmögni kezdett a fridzsider… Most 22:47-et mutat a komputer, de net még mindig nincs.