Feljegyzések az üvegkalickából #001

Az üvegkalicka (kalitka?) mára csupán szimbolikus, de néhány hete még valóság volt: akkori őrhelyemen abban üldögéltem. (Kerestem róla képet, de nem találtam – ki hitte volna!).
A közhiedelemmel ellentétben az üvegkalickát nem arra találták ki, hogy védje az időjárás viszontagságaitól az éjjeli (és nappali) őrt, hiszen se fűtés, se levegő nincs benne. A sok üvege ellenére nyitható ablaka nincs, ajtaja a büdös gyárfolyosóra nyílik. A szerkezet csak arra van kitalálva, hogy a jövő-menő alkalmazottak érezzék: figyelve vannak, továbbá a gyanútlan idegeneket próbára teendő – vajon rájönnek-e, mi módon lehet az üvegen túli egyenruhás cerberussal kommunikálni, hiszen láthatóan se ablaka, se ajtaja a létesítménynek.
Az üvegkalickát utólag ragasztották a környék legnagyobb disznóvágóhídjának bejárata mellé, elé. Egy ideig úgy állt ott védtelenül: perszelő nap, hó, eső s a kanadai (dél-ontariói) időjárás minden egyéb szeszélye rázúdult, míg egy napon föléje építettek egy hatalmas – oszlopokon álló – hűtőkamrát, s ezáltal szinte eltűnik a sötét sarokban.

A berendezés enyhén szólva spártai. Mivel két hátsó fala az épülethez támaszkodik, csupán a négyszög másik két fala van deréktől felfelé üvegből. A hátsó falon a tűzriasztó rendszer pannója, sok villogóval és gombokkal, kulcstartók, fogas a {{popup msa-large.jpg msa-large 147×112}}műanyag fejvédőknek, feltűzdelt hirdetmények. Az üveges rész L-alakját belülről asztalféleség övezi, azon, balról jobbra haladva: egy kimustrált rádió, telefon, a talkie-walkie töltője, a sarokban egy monitor (ezen kellene figyelni a gyár környékét, de a kamerák nem működnek!), rajta a spéci herkentyű, amibe a kamerák képei bejönnek, egy csésze tollakkal, ceruzával és egyéb szeméttel, egy tekercs kéztörlő papír meg egy (nem vörös- hanem zöldkeresztes) elsősegélydoboz. Az asztal hosszabbik fele előtt, a telefonnal szemben a szék. A széknek külön története van, azt majd máskor mesélem. A szék háta mögött egy négyfiókos vasszekrény, egyikben a hivatalos nyomtatványok.
Ha két ember bejön, egynek ki kell menni, hogy hely legyen.
Fenn a magasban, a „panoráma-ablak” fölött egy kivénhedt légkondicionáló hörögve zúdít fagyos lehelletet, ha éppen működik. Beállításához székre, asztalra kell mászni. Valahol az asztal alatt hónapok óta hányódik egy állítólag újabb kivitelű hasonló szerkezet, cserére várva, ám az épp folyó építkezések okán úgy döntöttek: minek arra a kis időre… S igaz is, közben megjött az ősz, hideg, esős napok, inkább fűtés kellene. De az nincs. Van két villanymelegítő, egyiknek a ventillátora akkora zajt csap, hogy tíz perc után inkább kikapcsolják, a másik hatása főleg szimbolikus vagy tán lélektani. Bár ha lábhoz közel van, akkor érezni hatását. Mint a Nagykövér váltótárs mondja: Fuck it, my legs are burning and my head is frozen! Rímbeszedve magyarul kb. „lábam ég és fejem fagyva, jól meg vagyunk itten b…va”

Az üvegkalickában alapvetően háromféle emberrel kerül kapcsolatba az ember: a váltótársak, a gyár alkalmazottai és a gyár főnökei. Lenne még egy negyedik is, a vendégek, látogatók, de ezek egyrésze munkát keresni jön, tehát hamarosan az alkalmazottak kategóriába fog kerülni, a „jobb” embereket pedig az irodisták szép bejáratához tessékeljük udvariasan. A hétvégén e kapun át közlekedő kamionsofőrök, természetesen, teljesen más kategória. De az csak hétvégi kaland, hétközben ugyanis – hétfő 00:00 órától péntek 24:00 óráig – működik a külön kamionkapu, ott közlekednek.
Az üvegkalickában 12 órás váltásokban cserélődnek az őrök. Egészen pontosan az úgy van, hogy mind a négy őr heti 42 órát (3×12 + 1×6) kuksol ottan, ez épp egy hétnyi idő: 4×42=168 ami megegyezik a 7×24=168 összeggel. Váltás 00 és 12 órakor, illetve rövid túráknál 6 vagy 18 órakor.