Feljegyzések az üvegkalickából #003

Ez most szinte szó szerint “helyszíni tudósítás” az üvegkalickából.
Iván megbuherálta az ősöreg laptopot (a Word meg néhány játék megy rajta) és most behoztam magammal erre a csendes péntek* délutánra. Ez már nem az az üvegkalicka, hanem egy másik, az előző érdekesebb volt. A mostani viszont nyugodtabb, mint a jelen feljegyzés is bizonyítja. Röviden a mostani helyről: ugyannak a mammutcégnek egy kis fióküzeme, két vagy háromféle hústerméket készít. Mikor építették, itt se gondolt senki az eljövendő őrökre – egyszerűen kifelejtették szerintem a koncepcióból. (Vagy akkoriban még nem volt divat a vagyonőr-szolgáltatás?)

__________________
* de mire internethez kerültem, szombat lett

Ahogy belépsz a kocka alakú épületbe, egy kis L-alakú folyosó sarkában találod magad, az L hosszabbik szára fut előre, arról jobbra-balra irodák nyílnak, míg bele nem torkollik egy keresztben futó másik folyosóba, ahonnan – kellő kézmosások és beöltözés után – a termelő részlegekbe juthat a dolgozó. Az L rövidebbik szára azonban rögtön jobbra tart, és lépcső indul felfelé az emeletre, ahol néhány további iroda, valamint az öltözők és az étkező van (cafeteria – mondják errefelé: angolul!). Nyolc lépcsőfok után forduló következik, és a forduló alatti “térben”, gyakorlatilag a lépcsőfeljárat melletti/alatti beszögellésben elhelyeztek egy ócska, kiszuperált íróasztalt meg egy széket, a falon egy kis parafa hirdetőtáblával, amire fel lehet szurkálni az üzeneteket. Nos, ez a mostani üvegkalicka. Az igaz, hogy amint a fal felé fordulva leülsz az asztalhoz, elvben balra (a fordulótól felfele futó lépcső alatt) van egy ablak, de persze, ahhoz túl magasan, hogy látni lehessen, ki fordul be az útról autóval, a gyalogosok meg úgyis ellenkező irányból érkeznek, csak akkor veszel tudomást róluk, amikor az ajtót rángatják…
Ha szabályszerűen az asztalnál ülsz, naphosszat (éjhosszat?) a szürke olajfestékkel mázolt falat kellene bámulni – az ablakon át (nappali váltásban) tudomásul veheted az időjárást. Most, amikor ezt írom, éppen sötét van, de így is tudom, hogy piszkosul hideg van kint, s még annál is hidegebbnek érzed, mert fúj a szél. (Itt mindig bemondja az időjárásember a TV-ben, hogy pl. –5 fok, de a “windchill factor” okán az –9 foknak fogod érezni. Az “időjárásember” nem más, mint a meteorológus, de angol anyanyelvűek szinte ösztönösen irtóznak minden hosszú idegen szótól, így lett belőle ami. Hunglish-ul: a vödörmen…) Ja, a hideg. Elvben óránként ki kell menni, és körbejárni az épületet, de azon kívül, hogy ennek nincs semmi értelme, ilyen szélben nem szívesen veszem rá magam. Jó időben még hagyján – kényelmesen sétálva épp egy cigarettányi idő, s az is kell a magamfajtának. Na, de ilyenkor??? Ilyenkor különben nincs termelés, hanem csak a mosogató-fertőtlenítő népek nyomulnak. Éktelen sárga gumikezeslábasba burkolva, megfelelő haj- és szakállneccbe kötve, védősisak s minden felszereléssel ellátva mossák patyolattisztára az egész üzemet. Most négyen vannak bent, illetve négyen dolgoznak, és az ötödik felügyel rájuk – az a supervisor.
No, ideje beírnom a rapportba, hogy voltam megkerülni az épületet, pl. így:
19:20 – EXTERNAL PATROL, ALL O.K. (gyengébbek kedvéért: nem voltam, de írom!)
Az előző helyen, ahol az igazi üvegkalicka volt, ott már kiokosodtak a górék, és kitalálták, hogy a gyár és környékén apró kis mágneses szalagokat ragasztgattak ide-oda, amihez járt egy kis leolvasó masinéria (a Deister) és azzal kellett menni patrulázni, igaz csak egyszer-kétszer a 12 óra alatt, de olyankor meg kellett a herkentyűvel pittyegtetni a mágneses csíkokat, s másnap aztán a főnökasszony kinyomtatta belőle az “eredményt”, amiből az is látszott, mely helyszíneket ugorta ki a lusta gárdista. Nagy baromság az is… Emellett ott még jó sok egyebet is kellett csinálni, ahhoz képest ez a mostani hely tiszta pihenés. (N.B. A pénz ugyanannyi, azaz kevés, mindkét helyen.)