Karácsony – előtt és után

Ráfoghatnám az ünnepekre az egy hetes kihagyást, de nem csak az volt. A karácsonyról tán annyit tudnék mondani, mit leendő főnököm is, akit tegnap kérdeztem nagy udvariasan: no, és hogy teltek az ünnepek. Uneventful – mondta tömören, azaz eseménytelenül. A szokásosnál kiadósabb étkezések meg egy-két pohár bor jelezte, hogy valami „más”, mint a szokásos egyhangúság. Mondjuk így: másfajta egyhangúság.

Karácsony előtt indiánföldön jártam, azaz a közeli rezervátum területén: van egy barátom, akinek a felesége mohawk indián. A közeli rezervátum neve – Six Nations Indian Reserve, mert hogy valóban hat „törzs” (maradékának) lakhelye: Seneca, Cayuga, Onondaga, Oneida, Mohawk, Tuscarora. Természetesen, ezek a fehér ember által adott nevek, ők többnyire nem szeretik ezeket, és inkább saját nyelvükön nevezik meg magukat. Ki hitte volna, hogy pl. az „irokéz” (Iroquois) egyenesen sértő, mert fekete kígyót jelent? Nesze neked sok gyerekkori indiánkönyv! Mellesleg az indián szó sem ildomos manapság, a hivatalos nevük First Nation – első nép? – azaz az őslakók. Irokézül: Haudenosaunee… más írásmóddal Hotinonshón:ni…

Ami kívül van a rezervátumon, azt ők ‘fehérföldnek’ nevezik. White land. De ez az egész indiántéma sokkal bonyolultabb és izgalmasabb, semmint hogy el lehetne intézni egy ilyen rövid (?) beírásban. S bevallom, nem először jártam ott, a már említett barátom révén (akivel egy klubba járunk) igen hamar kapcsolatba kerültem ezzel a különös világgal. Talán egyszer lesz több időm is írni róluk…

Aztán a karácsonyi pihenőnapok nagyrészt azzal teltek, hogy egy weboldalt dízájnoltam :), matattam.
Nem magamnak, és mivel nincs még kész, nem írom ide az elérhetőséget. Közben néha – tele gyomorral – el-elaludtam a tévé mellett. Nincs is annál jobb! Addig se látja az ember a sok hülyeséget.

De azért az este csak fölriadtam arra, hogy (tán?) megszületett az első klónozott ember. Gyermek? Vagy mi? – vagymi, felelte egyszer egy tréfás versében valamelyik erdélyi költő…
Annál is inkább felkaptam a fejem, mivel alig néhány napja, hogy a Caféban rakosgattam ki a válaszokat a „Szeretné, hogyha klónoznák önt?” kérdésre! Persze, tudtuk, tudta Gergely Tamás is, aki szétküldte a kérdést, hogy készülődik a klónlény, de azért eddig ez valahogy mindig Dollyt juttatta eszünkbe. Apropó, olvasom, hogy Dolly beteg: elhízott, túlsúlyos (pedig nem is amerikai!), és még ízületi gyulladása is van. És azt is, hogy a szarvasmarhák esetében is, ahol már-már rutinszerű az eljárás, 1:7-hez az életben maradás esélye. Valahogy nem szeretem ezt az élettel való játszadozást. Kicsit profán hasonlattal, olyan ez, mint amit kezdő webcsinálóknak szoktam mondani: amiért valamit meg lehet csinálni – technikailag -, nem biztos, hogy meg is kell. Értem én, hogy a tudásszomj, meg a „tudomány új csúcsai” stb. De azért úgy vélem, jócskán benne van az emberi gőg is: mert (némileg) észlény, azt hiszi teremteni is tud.
(Elgépeltem, azt írtam észlány, de aztán gyorsan kijavítottam…)
Teremtésől jut eszembe, pár éve olvastam egy cikket, abban az állt, hogy neves asztrofizikusok, csillagászok mondták: a világegyetem „születésekor” a tömeg és az energia olyan finom egyensúlya érvényesült, s ennek véletlenszerűségére olyan kicsi az esély, hogy arra kell gondolni, „valaki” épp így akarta. (Ti. túl sok energia esetén azóta is, a Big Bang óta repülne szét az anyag a semmibe; és túl sok anyag okán rég egy fekete lyukká zsugorodott volna minden.)

De ez már nem is karácsonyi téma… Vagy igen?
Ebben a most már hátrahagyott kalickás időszakomban az volt az egyetlen jó dolog, hogy magányos éjszakákon olyan jó sok idő volt ilyesmiken elmélkedni. Azért persze, nem kívánom vissza.

U.I. Utólag is remélem, hogy minden errejáró böngészőnek jól telt a karácsony. És akkor boldog Újévet, nehogy megint lemaradjak a jókívánással…