Költészkedés

Tegnap a költészet napja volt.

Ha elfelejtettem volna, a postaládába érkező küldemények eszembe juttatták. Egyik azt kérdezi, mennyit költöttem a költészet napján. Ez jó, ebben legalább van csavar. Tulajdonképpen semennyit. Nem mozdultam ki a házból: lerobbant az autó önindítója, amikor két nappal korábban megpróbáltam kikászálódni az elmúlt hétvégi hóvihar buckáiból. Akkor rettenetes ónoseső-hó kombináció ereszkedett ránk néhány napig, sok széllel, ami méteresre fel tudja tornyozni a mindenféle szilárd csapadékot, és rá egy hirtelen fagy, amitől olyan benyomásom támadt, hogy betonba ágyazva áll a jó öreg Voyager.
Mindez persze, nem jelenti azt, hogy nem ketyegtek mindenféle fix költségek erre az egy napra leosztva. Életbiztosítás, kötelező felelősségbiztosítás, széles sávú internet-hozzáférés, host-költségek, domain név, autóklub tagsági (ők fognak elvontatni majd a szervízbe, amit itt „garázsnak” nevezünk…) stb. stb. És elszívtam egy 7 dolláros {{popup dunhill.jpg dunhill 558×465}}csomagot.

A másik érdekes felszólítás azt mondja, „Barátaim, szeretném, ha a költészet napján leírnátok, mi volt a legnagyobb versélményetek!”.
Ettől meghökkenek. Ha nem ragaszkodnék makacsul bizonyos dolgokhoz, még tán el is bizonytalanodnék. Miből gondolja valaki, hogy kötelezően van nekem versélményem? Méghozzá legnagyobb… Vagy: pláné legnagyobb.
Verset akkor sem olvastam, amikor még egyéb irodalmi termést igen. Na jó, történtek, estek meg kivételek: valamelyik barát, kolléga, cimbora megajándékozott a (verses)kötetével, és olyankor illedelemből… Most a diákként kötelezőolvasmány, később tanárként muszájból olvasott-tanított verseket nem számítom, az nem élvezet volt, hanem munka!

Egyetemi diákévekről erről most beugrik két történet.
Elsőéves első oroszirodalom vizsgámon persze hogy Puskin „valamilyen lírája” c. tételt húztam ki. Aztán amikor rám került a sor, nagymerészen előadtam a docens-párttitkár-besszarábiai-szlávosnevű jóembernek, hogy ez az egész dolog így nem jó, nem is ekképpen kellene vizsgáztatni, mert ugye vagy megtanultam „naizuszty” azaz kívülről, könyv nélkül a verselemzéseket, vagy pedig a verseket kellene tudnom mind fejből, hogy elemezni legyek képes a költői finomságokat, ezért szerintem a vizsgának úgy kellene történnie… – na, úgy kivágott perceken belül, hogy hetekig én voltam a beszédtéma a katedrán, és mindenki rettegett, hogy (lásd fenti titulusok) elpusk…áztam a „jövőmet”.

Aztán harmadéven, ezúttal magyarul, tán irodalomelmélet vagy valami efféle vizsgán írásbelileg a verselemzési módszerek (de lehet, hogy csak valami hasonló téma) taglalása helyett – de persze, most már sokkal rafináltabb, kifinomultabb elméleti megközelítéssel, ‘sze csak ragadt rám valami az eltelt évek alatt! – újból előjöttem a teóriámmal. Miszerint az egész úgy értelmetlen, ahogy van, és tiszta hülyeség vers(elemzés)sel foglalkozni. Ezúttal bevált, csillagos 10-es, legjobb dolgozatot illető dícséret stb.

A fenti két szembenálló történetnek semmiféle tanulsága nincs. És ami a jövőmet illette: ugyanannál a derék tanárnál írtam meg az államvizsga dolgozatomat, mindenki nagy döbbenetére. Szerettem vele dolgozni, mert amúgy okos ember volt. Amit viszont sajnálok, hogy akkor még nem multimédiáztunk: ma webre írnám a dolgozatot, képekkel illusztrálva Gogol és Goya groteszk látomásainak egybevetését. Amíg bele nem gondolsz, eszedbe sem jut, hogy kortársak voltak, két kemény, akkori diktatúrában, s aztán egyik írta, másik karcolta a szörnyeket…

Na, jó messze elkalandoztam a költészkedéstől.
Nem tudom, az „versélménynek” számít-e, hogy utolsó budapesti lakhelyem a tömbházban épp alattunk lakott Cselényi Béla, akinek néhány verséből néhány kiemelt sort afféle családi szállóigévé tettünk a fiammal. Még ma is, ha pl. elakadok valamilyen számítógépes, szoftveres, webes kérdésen, akkor azt kérdezem (a szakmája szerint is profi számítógépes) gyermektől: na, erre tudsz-e valami piramidont? vö. Béluka sora – a doktor bácsi mindenre tud piramidont.

jaj, üldöznek a rablók
jaj, már el is hagytak

U.I. Tegnap, még mindig a költészet napján, felhívott Belgiumból ex-testőröm, Iliász (lásd csecsen emlékeimről, márc. 26.). Megdícsért, hogy ennyi idő után is még folyékonyan Puskin nyelvén. Örökké megkérdezi, nem nősültem-e meg, és a nemleges válaszra hol csecsen, hol orosz nőkkel ígér összeboronálni, ha majd meglátogatom. Igen, eszembe jutott, a tétel az volt, hogy Puskin szerelmi lírája.