2002-12-19 | 2 hozzászólás Hétfői elmélkedésemre érkeztek – privát – jelzések, miszerint itt-ott hagytam „nyomokat” magam után. Aminek, persze, nagyon örültem, de még jobban örültem volna, ha itt, a szöveg utáni hozzászólás lehetőségével élve tették volna. Kedves szemérmes Olvasó, ne sajnáld tehát a fáradságot: nyugodtan beszélj vissza, üzenj, feleselj… Megosztom
A kommentár (nem muszáj). Egyáltalán nem vagyok szemérmes, csak néha, de az más területen jelentkezik. Szóval,nyomok. Nyomok a hóban, nyomok a homokban, és nyomok a lelkünkben, vagy minek nevezzem azt a meghatározhatatlan helyet, ahol érzelmek, érzékenységek, vagy mik leledzenek az emberben. Ha még képes vagy örülni egy-egy elfelejtett, de újrafelfedezett „nyomnak”, ami arról szól például, hogy egy lény, akit valaha ismertél, szinte a semmiből előkerül, akkor az jó, nem? Aztán lehet, hogy ugyanolyan nyomtalanul eltűnik újra, kihull a rosta likain, de az már mindkettőtükön múlik. Jaj, de romantikus voltam, mi? Feleselés, ami azt illeti én itt állandóan feleselek, perlekedek valakivel, valakikkel, mint akit nem vertek még szájon, de (elnézést, csak közben a szerkesztőségi kollégák ezt-azt kérdeznek, és ilyenkor kihagyások vannak ugyebár), szóval nem tudom mit jelentett volna ez a de, Na, de semmi baj. A nyomok azért nyomok, hogy valahova elvezessenek, aztán ha nem tetszik, legfeljebb kitörüljük az addig megtett utat.Ennyi. P.S. Látod, többek között azért is nem „feleseltem” ebben a formában, mert nem tudom a következő lépést. Már ami a technikát illeti. Megírtam a kommentárt, nevezzük így, s akkor most mit csinálok. Hogy jut el oda, ahova el kell jutnia. Én ugyanis abszolut tudatlan vagyok ezekben a számítógépes műveletekben. Úgyhogy lehet, hogy a kommentárom nyom nélkül eltűnik, mert nem tudom tobbítani. Üdv, akárkinek.