2004-04-13 | 17 hozzászólás Nem ez volt a szándék, de ilyenre sikeredett a mai web-böngészés: Mivel mindig érkezik értesítés a postaládámba, ha valaki itt hozzászól a bejegyzésekhez, az angol nyelvű híroldalak helyett önmagammal kezdtem a barangolást, jöttem megnézni, mit írt „Péter” az előző szövegemhez. Ha már itt voltam, Andrassewre kattintottam a főoldalról (néhány napja nem néztem blogokat), és nagy szomorúsággal olvastam Milos betegségéről… Érdekes, kedves élmény volt decemberben személyesen is megismerni Milost, miután annyi mindent tudtam róla a naplóból. Akkoriban nem írtam ide semmit, most mondom tehát: kellemes, jó napot töltöttem Ivánéknál. Kár, hogy ritkán vannak ilyen napjaink! – Remélem, Milos hamarosan teljesen jól lesz! Aztán onnan BDK lapjára csalogatott a link – és ezzel már bele is kerültem abba az eszement világba, amitől sose lehet elég messzire elmenni. Azt hiszem, pontatlanul fogalmazok itt. Ti. nem BDK weblapja „eszement”, hanem a világ, amit lereagál. Megnéztem pl. Pompéry remek kis írását (Kedvetlen értetlenségem) – nagyon tetszett! -, majd a lapgazda hadakozását a helyi lapban bizonyos NZM nevű emberrel (gőzöm sincs, ki lehet, de nem is igazán érdekel!) stb. Mindezek ama bizonyos írószövetségi botrány körül forognak. És láttam Kántor Lajos írását is, talán mert kíváncsi voltam, szülővárosomból, Kolozsvárról, hogyan látszik mindez. Bár akár onnan is sokféleképpen látszik, látszódhat – lásd Sziju írásait a Káféban… Szóval ilyenkor örülök, hogy Winnipegben élek. De épp így örülnék bármi más helynek is, ami elég messzi van mindettől! Bevallom azt is, bdk harcos, heves indulata tőlem kissé idegen. Ez nem minősítés, azt hiszem, inkább vérmérséklet kérdése, vagy talán a kívülállás okozza, hogy inkább Pompéryra bólogattam rá magamban. Valaha én is tagja voltam ennek az Írószövetségnek. ’88-as Magyarországra telepedésemkor Göncz Árpád ösztökélésére (és azt hiszem, ajánlásával) lettem tagja a műfordítói szakosztálynak, mint „konzseniális” Nabokov-fordító. Ezt egy kritikából idézem 🙂 – és nem, nem ismertem, nem ismerem a szerzőjét… N.B. Árpi bácsi akkoriban még se írószövetségi elnök, pláné köztársasági elnök nem volt, csupán a tiltott és a megtűrt mezsgyéjén élő író és műfordító. Évekig tagja is maradtam a szövetségnek, míg aztán valamikor a kilencvenes évek közepén, ahogy más foglalkozások felé sodort az élet, egyszerűen kimaradtam belőle. Gondolom, tagsági díj nem-fizetés okán töröltek. Vélhetően így szűnt meg a tagságom az újságíró szövetségben is. De hát akkoriban Boszniában, majd Dagesztánban és Csecsenföldön nem nagyon jutott időm ilyesmikkel törődni. Bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy miután 1993-ban abbahagytam (na jó, abba hagyatták velem) az újságírást, azt mondtam: nyémá kulturá – többet én nem írok, nem olvasok, magasról leszarom az egészet (pardon, de ennél jobb szó nincs ide). És lőn – mindaddig, míg az internet csábítása el nem térített ettől, de hát ez azért teljesen más! Vagy legalább is evvel szoktam mentegetni magam, ha erre egyáltalán szükség van… (Nincs.) Hogy miért is kattogtam a BDK linkre, arra, azt hiszem, a legjobb válasz az, hogy (még) mindig elhűlök, valahányszor rá kell döbbennem, hogy ott és itt mennyire mást értünk ugyanazokon a szavakon. Az Andrassew oldalán levő „reklámszöveg” szerint bdk kiábrándult a jobboldalból, konzervativizmusból. Én meg itt Kanadában jobboldali és konzervatív lettem – és közben teljesen világos, hogy még véletlenül sem ugyanarról beszélünk. Igaz, én is mindig kihangsúlyozom, hogy kanadai viszonylatban értendő, amit mondok. Persze, ez sem ilyen egyszerű, ugyanis sok bősz emigránst ismerek itt, akik „hazafelé” szeretnek afféle konzervatív, jobbos, nemzeti színben tetszelegni, de legalább is „antiszoclib” álláspontról hőbörögni, miközben itt, azaz Kanadában, ahol élnek, sunyin rászavaznak az NDP-re (New Democratic Party = a szalonkommunisták) vagy a Liberális Párt erkölcstelen klientúrájának uralmára csupán azért, mert ezektől remélhetnek gátlástalan szociális költekezést – értsd: segélyt, ellátást, paternalista államot. Na, ezek is távol állnak tőlem… (Amúgy a Liberális Párt neve nem jelent az égvilágon semmit. Hatalmas gyűjtőpárt, melybe harmadik ciklus óta tartó hatalma okán belépnek szocdemek, posztmodernista nihilisták, a politically correct harcosai… és mindenki, aki a húsosfazékhoz akar kerülni. Egyszer tán kellene erről is értekezést írni – tanulságképpen.) Hanem volt egyetlen mondatrészlet a sok olvasmányban, ami azóta is az agyamban zsong: „aki általában tagadja az irodalom – s így az írók – társadalmi felelősségét, küldetését” ———– a szövegösszefüggés lényegtelen, mert a lényeg az, hogy ezek szerint van aki a „küldetést” tagadja, és van aki nem, s ennek függvényében ki jóember, ki nem. Na, itt megáll az eszem! Mindig mondom, az írók írjanak, ne váteszkedjenek! Sok egyéb mellett ejsze emiatt is szeretem Nabokovot: örökké ideges lett, ha bármiféle társadalmi „mondanivalót” akartak belemagyarázni a műveibe, és tagadta, hogy az irodalomnak ilyesmi lenne a célja, értelme. Továbbá gyönyörű az itt olvasható mondata… (Aki nem tud oroszul, annak jópénzért elküldöm a fordítást 🙂 Ha valaki nem értené: nem azért szeretem Winnipeget, merthogy van itt mínusz negyvenfokos tél, hanem mert errefelé az íróknak nincs küldetése. Küldetéstudata. Amint már máskor is írtam – errefelé ez (is) egy foglalkozás. Hogy ne mondjam, szakma. Kedves felebarátaim, ennél nagyobb jókívánságot nem tudok mondani nektek: legyen végre nálatokfelé is szakma az írás! Megosztom
„…errefelé az íróknak nincs küldetése…” Azé’ ha az író írástudó (sajnos nem feltétlenül), van társadalmi felelősége. Errefelé nehéz ezt kikerülni. Gyanítom, ha honi jobb-konzerv. lennél, aligha bivakoltál volna az Ivánnál, s mi se italoztunk volna együtt. (Mikor Pim Fortuynt meggyilkolászták, olvastam róla, hogy milyen /legszélsőbb/ jobboldali ő és pártja. Csak annyit, hogy honunkban MINDEN konzervativ jobbra van tőlte/tőlük)
Ne csináld mán, Spenót… Ki kell kerülni! Azon kívül, hogy írjon, nincsen semmiféle „felelőssége” nekije. Ez csak egy elavult 19-ik századi klisé, lásd Petőfi a Nemzeti lépcsőjén, hogy minden (kvázi)korabeli lánglelkű apostol – Puskintól, Mickiewiczen át Hriszto Botevig stb. – főleg, ha kelet-európai, akkor népének forradalmi vezére… s egyéb ilyen marhaságok. NB. Radovan Karadzic is nyomult küldetéses költőként 🙂 Amúgy épp azért nem vagyok „ott”, mert nem akartam, nem akarok sem honi(?) jobb-konzerv., sem bal-szoc-lib. lenni! (Erdélyben sem, merthogy azért nekem ott van a ‘hon’) Én kanadai „konzerv” vagyok! Itteni pontosabb meghatározással: „social conservative” – ami a fiskális konzervatívoktól való megkülönböztetésre szolgál, bár azokkal is szimpatizálok, pláné ha adót csökkentenek 🙂
Nem lehet kikerülni. Ahogy Te, az Iván, a BDK stb. megírjátok a megírnivalót külömbféle nyavalyákrul (ezért mondtam írástudót, lehet az búvár is), egy von beruf írónak se lehet megtiltani. A küldetés nem azt jelenti, hogy el kell csurkulni. (Most veszem észre, valszeg mást értünk a küldetés alatt. Na az, amire gondolsz, tényleg nem kell)
Moshu barátom, az a sejtésem, hogy bőven szerepelsz még a MÍSZövetség nyilvántartásában. Olvastam, hogy valaki belépése óta, valami 24 vagy hány éve egyszer sem fizetett tagdíjat, és rendes tagként kezelik, kapja az értesítőt, jár a közgyűlésre, szavaz… Csak én voltam olyan marha, hogy akkor is fizettem a tagdíjat, amikor ez alól a határon túliak fel voltak mentve. Azt mondtam, hogy a diszkrimináció engem akkor is sért, ha én vagyok a kedvezményezett. Ami a küldetést, missziót, felelősséget illeti. Egyrészt engem is épp azért tekintenek az itthoni kollégák vörös lepedőnek, mert tagadom ezeket – de hisz olvastad. Másrészt azt hiszem, itt azért disztingválni kell. Mert más a küldetés, és más a felelősség. Mint ahogy más a kívülrőd rád nyomott felelősség, és más az, amit magad felvállalsz. Aki ír és publikál, az óhatatlanul osztozik bizonyos járulékos következményekben, amelyek alól nem vohatja ki magát teljes mértékben. Ez nem zárja ki, hogy önálló, szabad, autonóm alkotó legyen – de ebbe a mivoltába beleviszi emberi, morális, szociális felelősségérzetének az irodalomban is megnyilvánuló vonatkozásait. Mondhatnám úgy is, hogy nem írói felelősség létezik, hanem emberi, és ez az emberi felelősség írói mivoltában is megnyilvánul. No. Ennyi.
Április 13. (kedd) Egész nap dolgoztam. Különféle elmaradásokat kellett bepótolni. Olvasgattam is. Moshu nagyon érdekeseket írt a blogjában. ( http://www.transycan.net/blog ). Az a lényege, hogy az írók írjanak, ne váteszkedjenek. Ezzel én persze teljesen egyetértek, de azért biztos vagyok abban, hogy ha most például Amerikában élnék, akkor folyamatosan cirkuszolnék a háború ellen. Szerintem is az a dolgunk, hogy történeteket meséljünk. De ha elég jól csináljuk, akkor híresek leszünk, és az emberek kíváncsiak lesznek a véleményünkre. Semmiképpen sem annyira, mint mondjuk Okiéra, Majkáéra, Dopemanról nem is beszélve – róluk Moshu semmit nem tud, mert Kanadából nem láthatja a lényeges erőket -, de talán egy kicsit kíváncsiak. És akkor el kell mondani, hogy miféléket gondolunk a világról, a politikáról, sőt a világpolitikáról. És olyankor már van valami felelősség. Ez nem megváltó, vagy váteszesen lobogó dolog, hanem csak annyi, hogy nem mondhatunk hülyeségeket, nem állhatunk nyilvánvalóan rossz, gonosz, vagy röstellni való oldalra. Én például hetente legalább egy olyan levelet kapok, amelyikben arra kérnek, hogy írjak alá valami fontos petíciót. Például legutóbb a Passió ellen, vagy azért, hogy a vörös csillag ne legyen tiltott jelkép. Én direkt nem akarom megnézni a Passiót, mert hogy jövök én ahhoz, hogy egy olyan közepes figura filmjére mozijegyet vegyek, mint Gibson… Az ilyeneket videón nézem meg, esetleg. Azok, akiktől a levelet kaptam – nem betiltatni akarták a filmet, csak óva intettek romboló hatásától -, mind a barátaim, a gyerekeim lelki üdvét rájuk merném bízni, mégsem írtam alá, mert nem lenne becsületes, hiszen nem láttam a filmet. (Persze majd megnézem, mert már kénytelen leszek, hiszen mindenki erről beszél.) A vörös csillagosat meg azért nem írtam alá, amiért a Teleki-levelet aláírtam. Bár azt gondolom, hogy a vörös csillag nem gonosz jelképként, hanem igenis a jóakaratúak jeleként született, ellentétben a horogkereszttel, mégsem lehet elfelejteni, mi lett belőle. Ha Teleki szobrának fölállítását – minden valóságos érdeme elismerése mellett – azért ellenzem, mert élnek köztünk olyanok, akiket ez megszégyenítene, nem is beszélve azokról, akiknek az emlékét szégyenítené, hogyan gondolhatnám azt, hogy a vörös csillag nevében meggyalázottakra ugyanez a tapintat nem vonatkozik? Legalább százmillió halottról van itt szó, és Magyarországon is több tízezer elpusztított és megnyomorított emberről. A fasizmus bűneiről azt gondolom, hogy azok az ideológiából eleve következtek, föl sem merül, hogy megbocsáthatóak lennének. A kommunizmus bűnei viszont azért megbocsáthatatlanok, mert egy olyan ideológiával takarózva követték el őket, amelyik nem volt emberellenes. Szinte tökéletesen ismétlődött az, ami a kereszténységgel történt a középkorban. (Gibson akkor lenne hiteles, ha a következő kínfilmjét az inkvizícióról forgatná. Várnám, mit lépne a most oly lelkes Katolikus Egyház.) Vagyis az a lényeg, hogy itt az író nem azért nem vonhatja ki magát bizonyos társadalmi vitákból, mert az írás helyett akar hangoskodni, hanem azért, mert itt még évtizedekig olyan viták lesznek, amelyekből senki nem vonhatja ki magát. Tőlem például ez a szerencsétlen Döbrentei éjt nappallá téve vonulhat az országban föl és alá, költészetének csúcsteljesítménye lehet, hogy miképpen tudja kódolni alpári nézeteit. Azért jobb, ha az ilyenek szabadon loboghatnak, mert így legalább látjuk, merre van éppen a fekete fény. Az emberek húsz százaléka akkor is Döbrentei-féléket akar és termel ki, ha mi megpukkadunk. Ez a sötét erő itt lesz az idők végezetéig. De az nem lehet, hogy az Írószövetség tisztségviselői is velük kódolgassanak. Illetve lehet, az ő dolguk, a személyes és testületi szégyenük, nem haragszom én rájuk, csak nem akarok velük egy papíron szerepelni. Nem akarok úgy tenni, mintha együvé tartoznánk. Mert nekem az kínos. Amikor kilépek a szövetségből, akkor abban nincs semmi váteszkedés, hanem csak annyi, hogy jelzem: nekem személyesen elegem van a sunyiskodásból. Teszem ezt abban a reményben, hogy tisztult lelkiismerettel jobb történeteket tudok írni. Mert hogyan is lehetne azt úgy, ha elmélkedés közben sok kicsi Döbrentei mocorog az ember fejében?
Akár én is mondhatnám, hogy jól beszél bdk, csakhogy ha már kimondta, hogy nem „írói felelősség” van (létezik), hanem „emberi” — akkor hadd tegyem hozzá, hogy ez semmivel sem külön(öseb)b az írónál, mint akár az éjjeliőrnél vagy egyéb foglalkozások esetén. És az nem azonos a megrökönyödésemet kiváltó idézetben szereplő „társadalmi felelősség, küldetés” c. lószarral, amiben nem hiszek… Sorry.
írta Andrassew Iván @ 2004/04/13 06:58 PM CST írta Moshu @ 2004/04/13 06:58 PM CST __________ soha senki nem fogja elhinni, hogy nem beszéltünk össze 🙂
Jöttem legelni, köz. – Bizony mondom néked a felelősség minden gondolkozó emberé. Nekik minden eszközzel, sőt és pláne ha lehetőségük van arra, hogy megnyissák a „lyukat a falban”, és megtölthessék olyan tartalommal, amely a fejekben némi rendet teszen, kicsit csökken a félelem.. Na szóval, akkor mesélni kell. Ottan a negyvenfokosban is. (Minyusz)
Szia Moshu! Irígyellek azért, mert Te szabadon, legjobb megggyőződésed szerint lehetsz konzervatív. Nekünk itt ez a szabadság még jó pár évtizedig nem adatik meg, bennünket leláncol a kiábrándultság, az ellenszenv és az ilyen-olyan sértettség. Meg persze a félelem a valami sokkal rosszabbtól.
My Moshu Hát itt most jól belecsaptál a lecsóba:-) Hülyén veszi ki magát, hogy Neked magyarázzuk, mi a helyzet itten. Lehet, hogy a napfényes, ámbár hűvöskés Winnipegben tényleg nincs más dolga az írónak, minthogy írjon (miről???), de tudhatod, nálunk nem így működik. Mint ahogy konzervatívok se lehetünk csak úgy, mint azt Brünhilde fejtegette feljebb. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy tud egy író az élet dolgairól alkotni művet hosszút, hogy közben azokat elegánsan kikerüli. Márpedig ha nem kerüli, hamar összepiszkolhatja az amúgy makulátlan kezit.
Moshu, szerintem attól a pillanattól kezdve terheli az írót felelősség, amikor őt olvasva az első ember kimondja: „Jé, ez eddig az eszembe sem jutott” vagy „igaza van/nincs igaza”. Ettől a perctől kezdve az író (még akkor is ha nem akarja) felelős az olvasói véleményének alakításáért. Lehet hogy többszörös áttétellel, de ilyenformán felelős a közhangulatért és a közéletért is. Még engem, a nulla kis bloggert és fórumjárót is -a saját körömben- terhel ez a felelősség, hát még egy olyan írót akit sokan olvasnak!
A lényeg: itt még háború van, ott meg már nincs. Nem nagyon ismerek olyan embert, akiben kevesebb küldetéstudat van, mint bennem. Én csak szeretném jól érezni magamat. Ha megzavarnak, visítgatok.
…”eszement világba, amitől sose lehet elég messzire elmenni. „- Hugho Wolff-dalok az osztrák 1-es adón, miközben az eszementröl olvasok-meditálok – ; emlékszem, TGM valahol „tébolyult”-nak nevezte ugyanezt nemrég; ha a pesti rádióban a gyógyszer nélkül kapható agyrém-klimaxhajtóbaromságok ezeregyedik reklámját hallom józan beszéd helyett, igaznak érzem az erös szavakat. S akkor még nem is léptem még át képzeletben Ártándnál az „intenzív osztály” küszöbét, a határt. De erröl eposzokat írhatnának – mások. Én itt – igazat adva MOSHU-nak (elnézést, nagyon tájékozatlan vagyok: kit tisztelhetek benne?!) – szóval, sem Ártánd, sem Winnipeg, sem Pest: ez csak az ötödik kerület, vagy pontosabban: „Margareten”. Inulok haza (fejemben azért viszek mindebböl valamit, de hogy „küldetéstudat”? tényleg, ezt lassan felejteni kéne; meg hogy „mi értelmiségiek”, meg hogy „intelligencia”, meg hogy… – hopp, inkább abbahagyom gyorsan… gyalai
Felénk van egy vicces szólásmondás: „Aki 18 évesen nem kommunista, annak nincs szive. aki viszont 28 évesen még mindig kommunista, annak nincs esze.” Én, úgy tűnik, ebben is az ár ellen úszom. Megállapítottam ugyanis, hogy amíg korábban kimondottan konzervatív szemléletű ember voltam, úgy az utóbbi időben egyre inkább balra tolódom. (Nincs azért vész, a kommunizmusig nem fogok eljutni.) Nem azért, mert a baloldali eszmék hirtetlen vonzanának, hanem mert egyre visszataszítóbbnak érzem a jobboldali beszűkültséget, amely agresszív és gyűlöletkeltő attitűddel párosul. Küldetéstudattal megfejelve. És itt vissza Mushu megjegyzéséhez: Itt, Berlinben az irodalmi élet szintén küldetéstudat-hiányos.