Születésnap

Az 51 mindmáig egy nem ritkán büszkeséggel emlegetett szám volt: szellemi ifjúságunk egyik csodagyereke, a Stúdió-51 neve is tán ebből fakadt. Velünk kezdődött a XX. század második fele. Ma viszont, pontosabban mától kezdve (legalább egy évig) a koromat jelzi.

Teljesen véletlenül ma került a kezembe Pavel Câmpeanu könyve – Ceauşescu: A visszaszámlálás évei. Nem is kezembe, hanem a gépemre, ami azt jelenti, azzal ünnepeltem, hogy itt görnyedtem naphosszat a komputer előtt, feszülten figyelve P.C. kissé körmönfont stílusának követésére. (Rég nem olvastam ennyit románul, és ilyen tömény – megvallom, néha kissé mesterkéltnek tűnő – szöveget.)

Nem volt előre megfontolt szándékom így tölteni a születésnapom, de tulajdonképpen szinte sorsszerű – mondhatnám, ha hinnék ilyesmikben. Viszont tény, hogy eszmélésem idejétől (1965 márciusában, a későbbi nagy Kondukátor hatalomra kerülésekor majdnem 14 éves voltam) az országból való távozásomig, 1988-ig, 23 évet töltöttem uralma alatt. Câmpeanu könyvében, legalább is ameddig ma eljutottam benne, nem is az a döbbenetes, hogy mik történtek a kulisszák mögött, vagy hogy milyen balfék suttyó legénynek tűnt – neki – a későbbi nagy vezér…
Ami idekötött a gép elé az a kínosan aprólékos tárgyszerű leírás, amivel – tán legfőképpen a maga számára – a szerző megpróbálja a szubjektív emlékekből kiszűrni a RENDSZER születésének és működésének miértjeit. Akár igaza van, akár nem, megdöbbentő olvasni, hogy a Karánsebesen bebörtönzött, internált kommunisták „élete” az úgymond vezetők irányítása alatt kísértetiesen felidézi a későbbi sztálinista rendszert, amivel az országot irányították. És még ennél is megdöbbentőbb, hogy az ott felsorolt, börtönbéli (párt)vezetőség tagjainak nevével én annak idején kisiskolás koromban az osztálytermekben, valamint a tankönyvek elején kötelezően ott szereplő portrék alatt találkoztam! ők voltak a „pártunkéskormányunk”: Teohari Georgescu, Bodnăraş, Chişinevschi, Gheorghiu-Dej, Miron Constantinescu, Chivu Stoica, Gh. Pintilie…
(Drăgici és Ceauşescu ott voltak, de nem tartoztak a belső körbe)

P.C. szerint a börtönben megalkotott szisztémát alkalmazták ránk… A köznép dolgozott ingyen, a vezetők irányítottak és ideologizáltak, ették a jó falatokat. Természetesen ők nem dolgoztak. Câmpeanu szerint innen ered még a későbbi „trimiterea în producţie” büntetés is a apparatcsikok számára – Karánsebesen csak a kivételezett vezetőségnek nem kellett dolgoznia, s ha valaki kegyvesztett lett, mehetett vissza a dolgozók közé.
Nem is ez a börtön-analógia vagy hasonlat önmagában hátborzongató, hanem hogy annak a világnak az értékrendjét teszik majd uralkodóvá az országban – minden tekintetben.

És aztán erre jött (colac peste pupăză) a frusztrált, csizmadiainasnak is tökéletlen, dadógós félanalfabéta – s elvitt az életemből 23 évet. Talán annak az elrabolt, tönkretett, kisemmizett több mint két évtizednek a siratása volt ez a mai olvasásgyakorlat.