Tegnapról maradt…

Még délutáni munkábamenet előtt megírtam egy ide szánt darabot, de félre tettem azzal, hogy majd késő este „véglegesítem”, megtoldom, és akkor kirakom. Késő este viszont… nos, késő este volt, én fáradt, és elfelejtettem. Akkor most pótolom – jelezve, hogy ez szombatról szól:

Nyolc körül ébredtem, ami szép teljesítmény, tekintetbe véve, hogy valamikor hajnali 2 után szunnyadtam el. Előtte kis dobozkában hazahoztam vacsorámat – fél 12-ig dolgoztam – cézár-saláta egy kis csirkehússal. Utána megszavaztam magamnak (kizárólag emésztésjavítás cáljából) egy sört, tévét sleep-re állítottam… és azt se tudom, mibe aludtam belé.
Érkezéskor még megszámoltam 8 spam emilt, plusz egy nagymagyar felhívást és egy igen kedves magán-visszajelzést a tegnapi blogra.

A reggeli posta átnézése után (semmi fontos, viszont ismét sok szemét), belekukkantottam egy-két fórumba, de semmi nem bosszantott fel, ergo nem írtam semmit. – Hm, mennyi semmi egy mondatban!

Aztán átfutottam néhány olyan weboldalt, amelyeket (majdnem) rendszeresen nézek. Közben megfontolás tárgyává tettem „A nap figyelmeztetésé”-t, ami közben érkezett:

Ne vegyétek meg a japán TDK együttes új kazettáját!!!!!
Végighallgattam, nincs rajta semmi!!!!

És mert mosásra is sor került, elgondolkoztam, hogy vajon annyi sok titokfejtő ember közül hogy-hogy senki nem foglalkozik valóban fontos kérdésekkel, mint pl. a félpár zoknik titokzatos eltűnése. Ugye, az ember általában egy pár, azaz 2 (kettő) darab zokni hord egyszerre – ha csak nem teljesen féllábú. (A teljesen féllábút úgy értem, ahogy zsenge gyerekkoromból – mondjuk, tíz, tizenévekkel a háború utánról – felrémlik: akkoriban még sok olyan embert láttunk, aki két mankóra támaszkodva közlekedett, és egyik nadrágszára, ezt baromira élénken látom magam előtt, biztosítótűvel feltűzve, üresen lötyögött…) Namost, hordja az ember a zoknit, a két darabból álló párt, este aztán ledobja, gyűl halomba a szennyeskosárba, amit egy garage sale nevű kirakóvásárban vettem 50 centért – ez amolyan házi ószer, mindenki a saját garázsa előtt árulja ócska holmiját, s újságban meg sarki villanyoszlopon meghirdetik, aztán hétvégén özönöl a nép bámulni, vadászni… Szóval, eljön a mosás napja, emberfia bedobálja a gépbe a holmit, majd a szárítóba. Mikor kész, felnyalábolja az egészet, és – esetleg – próbálja fiókokba, szekrénybe rendezni. Aztán jön a zoknis bökkenő: valamelyik zokninak nincs meg a párja! Vissza a mosógéphez, belenéz a szárítóba – semmi. Még egyszer megszámlál, párosít. Semmi. Ott egy árván szerencsétlenkedő félzokni, teljesen jó, nem likas (az olyat eldobáljuk, nincs idő stoppolgatni…), csak éppen használhatatlan, mert nincs párja. Mondjuk én ritkán szoktam szépen „gombolyagba” összefogni mosás után őket (pedig anyám mindig úgy tanított!), inkább csak úgy bedobálom a két fiókba – sötétek a felsőbe, világosak a középsőbe -, de amikor feltűnik a hiány, elkezdem párosítani őket. Valami megmagyarázhatatlan idegesség fog el, mint mindig, ha nem vagyok képes megérteni valamit, hiszen, amikor levetettem, még megvolt mind a kettő, (feltételezhetően) betettem mind a kettőt a mosógépbe, majd a szárítóba, mindent kinyaláboltam a gépekből, útközben a felfelé jövet az alagsorból nem vesztettem el semmit (útvonal végigjárva, ellenőrizve!) – s most mégis itt áll pártalan (páratlan?) ez a féldarab. Idegesítő…

Most már több ilyen félpár zoknival rendelkezem, az a baj, hogy nem találnak. A felek.
Kocsmázás ürügyén itt korábban megemlített szerbember barátom, Mladen, mesélt egy ismerőséről, aki ezt a rendkívül életbevágó kérdést úgy próbálta megoldani, hogy 30-40 pár egyforma zoknikat vásárol egyszerre, így aztán a párosításal soha nem kell törődnie. Bölcs ember. De látszik, hogy nem amerikai – mert akkor már régen „szabadalmaztatta” volna az ötletet…
(Azért már én is elindultam a bölcsülés útján, még a fenti információ előtt: van 2×3 egyforma zoknipárom… ami, ugye lenne 12 darab, hat ilyen, hat olyan, de már csak 5+6 van… Csak tudnám, hova tűnt az félpár!!!)
————

Vasárnapi toldás:
A félpárok misztikus eltűnése azóta se oldódott meg. Ma hajnalosan keltem, mert régi silbak-cégem, ahol valaha ráérősen írogattam az üvegkalickás feljegyzéseket, tegnap megkérdezte, ráérnék-e ma reggel (énidőszámításom szerint: hajnali) nyolctól az egyik nagy élelmiszerüzletnél bakterkodni. Ugyan nem értettem, minek nappalra éjjeliőr, de rábólintottam. Na, ott kiderült, nem is a boltra kell ügyelni, hanem a parkolóra, nevezetesen arra, hogy az utca túloldalán levő két templomba igyekvő népek nehogy ide parkoljanak, és akkor – nem jutván hely a kedvesvásárlóknak – rontják a bizniszt… Úgyhogy, ha megáll az autó és kiszállnak (bár már látszik az öltözékükön is!), lesed: ha balra indul = vásárló, ha jobbra indul = rosszféle templomjáró parkolóbitorló…
N.B. A parkoló fele végig üres volt. Azért nagy ez az állatkert!
U.I. Aztán a tegnap csak felbosszankodtam, és írtam fórumokba (is).