Szabadmadárkodás

Mostanában naponta írom a szöveget. Pontosítok: angol szövegfolyamot írogatok. Emlékiratok? – szokták kérdezni. Is, szokom mondani. Filmesektől vett kölcsönszóval: dokufikció. Vagymi, ahogyan egyik kortárs klasszikus írta volt.

Ma egy olyan bekezdést csiszolgattam, amiben arról elmélkedtem ékes angolsággal, hogy milyen az, amikor elveszik (és, sajnos, itt angolul az ige elé oda kell tenni a személyes névmást, az helyettesíti úgymond a ragozást, az igeragokat, de akkor rögvest meg is kell magyarázni, hogy kijafaxom az az “ők”… a dési ingázó vonaton ezt a román kollégák úgy használták, hogy “ăștia” – ezek), szóval, hogy milyen is az, amikor elveszik ezek, azaz elvették a múltadat, a temetőben a sírköveket, ellopták a történelmed, s aztán a személyes tárgyi emlékeket is hátra kellett hagyni (ládákra való kéziratot semmisítettem meg két országban), minden nélkül kell útra indulni, de legalább él az a remény, hogy minden “sallangtól mentesen” szabadon fogunk szárnyalni az új világban (Újvilágban?), ám egy napon hirtelen kiderül, milyen kurvanehéz súlya van annak a semminek, amit hurcolunk bagázs gyanánt.

És semmi szabadon szárnyalás. Annak idején szeretetszolga koromban a csecsen testőreim tanítgattak arra, hogy kell (nép)táncolni a zenéjükre, s az egyik első “beállás” mozdulat az volt, ahogy a legény magát illegetve odaáll középre jellegzetes kar- és kéztartással, s s ennek jelentését úgy magyarázták (csecsenelték?), hogy szabad vagyok, mint a madár. A ki-bevándorló meg ott áll ebben a pózban, évtizedek óta belemerevedve, belezsibbadva a szabadmadárkodásba, s már minden porcikám fáj tőle.

Persze, a magyaráz, csecsenel ökörséget nem lehet ángliusul megismételni.

Megosztom

One comment on “Szövegnövekvés 01

  • Na egy hajoban evezunk. De lehet hogy franciabol forditottam… “on rame dans le même bateau” aszongyak az francok amikor egyforma szarban vagyunk:))

Comments are closed.